Nincsenek termékek a kosárban.
Egyre gyakrabban halljuk manapság ezt a bűvös kifejezést: immerzív élmény. Nade mi a csoda az?
A napjainkban a multimédiás kiterjesztett, illetve virtuális valóságot használó élményekre alkalmazott kifejezés eredetileg olyan élményt jelent, amiben valaki annyira belemerül egy magával ragadó környezetbe, hogy úgy érzi, mintha egy másik világba került volna át. Ez az érzés digitális technológiák nélkül is elérhető. Az kell hozzá, hogy minden érzékszervünk szinte a túlcsordulásig bevonódjon az élményszerzésbe, ami megtéveszti az észlelést és ezáltal a mindennapitól eltérő, extrém tapasztalást élhetünk meg, egy másik valóságot, varázslatot, aha élményeket, boldogságot.
Aki vett már részt borkóstolón egy pannonos borász pincészetében, borbirtokon vagy szőlőültetvényben a naplementében, biztosan megerősíti az állításunkat, hogy egy ilyen alkalom kétségkívül egy igazi testet-lelket feltöltő, multiszenzoros boldogság élmény, ami még a bor mámora előtt örömmel tölti el a szívünket és az elménket, vagyis röviden egy magával ragadó analóg immerzív élmény.
El lehet rontani, ki lehet zuhanni belőle. Például azzal, ha sietünk vagy ha párhuzamosan meg próbálunk jelen lenni az adatvezérelt online világban is, úgyhogy kérem, némítsa le a telefonját pár percre, lassuljon le, akár sóhajthat is egyet és merüljön el a borkóstolók alternatív érzéki valóságában.
Gyenge zihálás és izzadás a kaptatón, ami a pincészethez vezet a vastag zöld lombok és lédús kék meg sárga fürtök között, kis szomjúság, tücsök és sáska ciripelés kísér, velük együtt a gondtalanság édes érzése, dolce vita vagy a lét (elviselhetetlen) könnyűsége tetszés szerint. Mindig ez van. Akkor is, ha a Balaton látképe töri meg a zihálást, akkor is, ha a Tiszáé, a Fertő tóé vagy a Bükké, a Mátráé, a Zempléné, a Mecseké… – tudtak valamit a régiek, hogy minden dűlőnek része a lenyűgöző panoráma. A végtelen tértől valahogy olyan korlátok nélkülinek, halhatatlannak érzem magam. Ott vannak még a virágok, rózsák, rozmaringok, meg az árnyékos pergolák és az óriási fák a pincészetek körül, az érzékek birodalmának kapui. Szerencsére lefelé tart a nap, a hőség enyhült, vanília égbolt. A szódás pohárban fel-alá lifteznek a buborékok. A talpas boros pohár kelyhének az alján kicsapódik a hideg pára. Úgy ráfognék, hogy érezzem a pince hűsét, esetleg lehűtsem az arcom vele, de annyira szép, meg azt mondják, varázstörő mozdulat. Sebaj, a pohár karcsú szára is gyönyörű. Megemelem, megforgatom, hullámzik benne a tükröződő naplemente. Olyan, mint a Mars felszíne. A kíváncsiságom egyre nő, ahogy röpködnek az izgalmas szavak, amik nem feltétlenül egy borról jutnak eszembe – fehér virágok, vajasság, tölgyfás jegyek, trópusi gyümölcsök, vanília, krémes, minerális, kerek.
És tényleg. Tényleg kezdem érezni ezeket az illatokat és ízeket, ahogy a borász útmutatása alapján szakszerűen szagolom, forgatom, rágom, nyelem a bort és közben figyelem az orrom, a nyelvem, a szám és az agyam minden sejtjének üzenetét. Aztán jönnek újabb szavak, egyiket ismerem vagy legalább el tudom képzelni, mint a bogyózást, a zúzást vagy a házasítást, másokat kevésbé, mint az almasav bontást, fejtést, derítést, dekantálást, de a történet kezd összeállni, látom és hallom a szüreten hangyabolyként nyüzsgő embereket és a pincében csendben dolgozó, egymással titkos pillantásokat váltó borászokat, mintha egy filmet néznék és amikor a palackos érleléshez érünk, már nagyon kíváncsi vagyok a pincére a hordókkal és a végtelennek tűnő palacksorokkal, amiken ritmusosan tükröződik a lámpák fénye. Azt hiszem, hogy a karomon érzem a pince hűsét, de közben csak a szellő borzolja a szőrszálaimat, meg zörgeti a közeli rezgőnyár levelit. Az égbolt a tételek színével együtt sötétül, rubinvörös után gránátvörös. Itt már éppen jó, hogy elönt belülről a melegség, ahogy hűvösödik az este. Ekkor, amikor már a jókedvet a végtagjaim lazaságában is érzem és annyi íz, illat, alkímia és történet kapcsolódik össze egy kavargó univerzummá a fejemben, belépünk a pincébe. Atyaég, mintha egy történelmi fantasy filmbe lépnék, a hatalmas boltívek között hősnek érzem magam. Ez nem egy sötét, dohos, alacsony járat, mint amire számítottam a szüleim meséiből. Az előbb még űrhajók jutottak eszembe, most meg lovak nyerítését hallom a fejemben és fáklyákat képzelek el. Minden egyszerre távoli és közeli. A látványok, illatok, ízek régi élményeket hoznak fel bennem, amik keverednek ezzel a másik világgal és a vendéglátóink családi történeteivel. Hazafelé is kísérnek az ízek és a hangulatok.
Nem tudom, hogy szégyeljem-e magam másnap reggel, mikor a kávét szürcsölgetve felmerül bennem a kérdés: lehet reggel bort inni? Vajon van olyan bor, ami illik a kávéhoz és a croissant-hoz? A legközelebbi borkóstolón esküszöm megkérdezem a borászt. Azóta néha a metró aluljáró beton ívei helyett a pince tégla boltíveit látom és naplementekor érzem a számban a rubin színű tannint.
Most már visszakapcsolhatja a telefont.
Önnek vannak ilyen erős érzéki borkóstoló emlékei? Ha nem, feltétlenül ki kell próbálnia valamelyik pannonos borásznál. Szuper borok kóstolása egy szuper borászatban szuper képességek nélkül is, bárki számára lehet egy sokrétegű multiszenzoros élmény, ráadásul ahány borászat, ahány évszak, időjárás, pillanatnyi hangulat, társaság, annyi féle különböző, de mindig megunhatatlan utazás az ötlettől az utóízekig, amik hazakísérnek a kóstolásból, sőt egy igazán kivételes bor igazi flashback élményre képes hónapokkal vagy évekkel később is.
Lehet bort kóstolni nemespenészes mély pincében, modern nagy belmagasságú, száraz pincében, a borászat teraszán naplementében, a szőlőültetvényben vagy egy elegáns étteremben is, de léteznek egészen szürreális pincészetek, például 30 méter magas mészkőfalak közötti udvaron. Lehet kísérő csipegetni való étellel, gourmet fogásokkal, buborékkal és anélkül, sok bubival, kevéssel, karcossal vagy selymessel, sőt még levendulaszörppel és csokoládéval is, hogy csak pár lehetőséget soroljak fel a gazdag kínálatból. A bor világa napjainkban egy végtelen fantáziavilág. Ha arra gondolunk, hogy a hétköznapokban mennyire körbezár és beszűkít, befeszít minket az információk tömkelege, amik az okostelefonokból, a számítógépekből, a munkahelyünkből, a rádióból és a tévéből ömlenek ránk, szükségünk is lenne arra, hogy olykor tréningezzük az érzékszerveinket. Engedjék meg maguknak, hogy a bor érzéki világa kinyissa és kényeztesse az érzékszerveiket és meg fogják látni, hogy a következő héten mennyivel jobban szárnyal a fantáziájuk, mennyivel könnyebb lesz döntést hozni és még a társuk bőrének érintése is valahogy bizsergetőbb lesz.
A minőségi borkészítés kivételes érzékszervi adottságokat igényel a borásztól. Hiába létezik gázkromatográf, elektronikus orr és nyelv meg UV spektroszkóp a borok érzékszervi adottságainak behatárolására, a mai napig, a csúcstechnológia mellett is a borász és társainak íz, illat és látvány élménye alapján hozzák meg a döntéseket a beavatkozásokról és a minőségről. Ezért, ha érzéki boros élményre vágynak, bátran bízzák magukat a borászokra, elviszik önöket abba a fantáziavilágba, ahova vágynak.
Vigyék magukkal a társukat vagy a barátaikat is vagy csatlakozzanak ott egy kisebb társasághoz, mert a párhuzamos kiterjesztett valóságok csúcsélménye a legújabb trendek szerint az SR, a megosztott valóság (shared reality). Bármilyen varázslat közösségben élvezve a legjobb. Bár a borkóstolók kedvelőinek ez nem újdonság.
Bocsánat, majdnem elfelejtettem a Pannon Borútlevelet, ami az alternatív univerzumokba utazáshoz is kell.
